Ukrán vezérkar: a civil infrastruktúrát támadta az orosz hadsereg

Az orosz hadsereg az éjszaka folyamán csapásmérő robotrepülőgépekkel támadta Ukrajna polgári infrastruktúráját, legalább hárman megsebesültek, Odessza, Poltava és Zaporizsja térségében jelentős károk keletkeztek - közölték az ukrán katonai és helyi közigazgatási hatóságok, amelyeket az Unian hírügynökség idézett.Az Odessza megyei ügyészség sajtószolgálatának közleménye szerint péntek éjjel az orosz hadsereg ismét harci drónokkal támadta a polgári infrastruktúrát a térségben. A nyomozás adatai szerint számos magánház, gazdasági épület, raktár, üzlet, garázs és autó megrongálódott, illetve megsemmisült. A több helyen felcsapó lángok megfékezésében a katasztrófavédelem mellett a nemzeti gárda műszaki egységei is részt vettek.

Csütörtökön késő este az orosz erők 17 drónnal támadták Zaporizzsját és környékét. Ivan Fedorov katonai kormányzó azt jelentette, hogy négy többszintes lakóépület és egy családi ház, valamint több hétvégi házi megrongálódott. Volodimir Kohut, a Poltava megyei katonai közigazgatás vezetője közölte, hogy az esti órákban város ipari területein lévő polgári célpontokat érte nagy erejű dróntámadás.

A Poltava ellen végrehajtott orosz légicsapásra közleményben reagált az ukrán hadsereg vezérkara, amely szerint a polgári infrastruktúra, lakóépületek, valamint olaj- és gázipari vállalatok adminisztratív épületei voltak a célpontok. "Az orosz agresszor cinikusan továbbra is hazudik a béketörekvéseiről, és továbbra is szándékosan támad civil objektumokat, veszélyeztetve a polgári lakosságot" - áll a vezérkar közleményében.

Az orosz hadsereg március 28-án éjjel is megtámadta Dnyipropetrovszk megyét: a drónok egy infrastrukturális létesítményt, egy mezőgazdasági vállalkozást és több település civil objektumait is megrongálták - jelentette Szerhij Liszak katonai kormányzó a Telegram-csatornáján. A légierő parancsnokságának péntek reggeli jelentése szerint az orosz hadsereg összesen 163 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen.

A légvédelem 89 harci drónt lelőtt, emellett 51 úgynevezett megtévesztő drón "negatív következmények nélkül" eltűnt a radarokról. Az orosz légitámadás Harkiv, Szumi, Poltava, Dnyipropetrovszk, Odessza, Mikolajiv és Zaporizzsja megyében okozott károkat - áll a légierő hivatalos közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com