Ukrán vezérkar: az orosz hadsereg csaknem hetven légibombát dobott kurszki településekre

Az orosz csapatok 260-szor nyitottak tüzet, 41 légicsapást hajtottak végre, és 68 irányított bombát dobtak le lakott területekre az elmúlt nap alatt az oroszországi kurszki régióban, ahol augusztus elején kezdett hadműveletet az ukrán hadsereg - hozta nyilvánosságra az ukrán vezérkar keddi helyzetjelentésében.A jelentés szerint 134 katonai összecsapás volt a fronton, a leghevesebb csaták Donyeck megyében, Pokrovszk és Kurahove térségében zajlottak. Ivan Petricsak, a 24.

gépesített dandár szóvivője egy keddi tévéműsorban elmondta, hogy az orosz erők éket vertek az ukrán védelmi vonalba a donyecki régióban lévő Csasziv Jar városnál. Egyúttal leszögezte, hogy a város elvesztéséről még nincs szó, az ukrán erők még mindig ellenőrzésük alatt tartják.

A kelet-ukrajnai országrészben lévő Harkiv megye kormányzói hivatala közölte, hogy a kórházban belehalt sérüléseibe az az 54 éves férfi, aki a régióban lévő Kucserivka falu elleni orosz ágyúzásban sebesült meg. Ivan Fedorov, a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy a Zaporizzsja város elleni hétfői orosz rakétacsapás halálos áldozatainak száma háromra, a sérülteké pedig húszra emelkedett.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közölte, hogy leleplezték a déli Mikolajiv megyei Regionális Orvosi és Szociális Szakértői Központ vezetőjét, aki a mozgósítás megkerülésével kapcsolatos korrupciós cselekményeket követett el. A házkutatások során a tisztségviselőnél több mint 450 ezer dollár készpénzt találtak, valamint egy ékszergyűjteményt, amelyet különböző címeken rejtett el. A pénzeszközök és az értékek jelentős részét fia lakásában rejtették el, aki egy orvosi egyetem gyakornoka. A fiúnál egy orosz útlevelet is találtak, amelyet az odesszai orosz konzulátuson szerzett be még a teljes körű orosz invázió kezdete előtt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com