Undorító földönkívüli tetemet találtak Kaliforniában (Kép)

Egy rendkívül erős fénnyel világító, azonosítatlan repülőtárgy észlelése után találták meg a lényt.alienAz igazság most lehet, hogy tényleg odaát van! A kaliforniai San Jose-ban ugyanis olyan dolog történt a minap, amire egyelőre senki sem talált tudományos, logikus, földi magyarázatot.

A történet azzal kezdődött, hogy többen bejelentették, hogy láttak az égen egy erős fénnyel világító, azonosítatlan repülőtárgyat. Gianna Peponis ezután arra lett figyelmes, hogy az éjszaka csendjét egy furcsa sikoltás zavarja meg.

Peponis kiment a kertjébe, hogy megnézze, mi volt a hang forrása, ám álmában sem gondolta volna, hogy egy rendkívül bizarr lényt fog találni a portáján. A nő halálra rémült, amikor meglátta a halott „élőlényt”, amiről rögtön készített egy fényképet, amit feltett a közösségi oldalára.

A fotó alatti hozzászólások között vannak, akik próbálnak szó szerint a Földön maradni, és ők azt gyanítják, hogy a tetem egy szarvas magzat, amit farkasok téptek szét. Mások viszont azt gyanítják, hogy földönkívüliről van szó, hiszen még mindig nem azonosították azt a repülőtárgyat, ami ugyanazon a napon jelent meg az égen. Egy harmadik kommentelő mindenesetre azt javasolta, hogy Peponis azonnal szórjon sót arra a helyre, ahol megtalálta a tetemet, hiszen a só védelmet nyúlt a szörnyek ellen.

Hivatalos állásfoglalás egyelőre nincs arról, hogy mi lehet a tetem, ezért még nem lehet kizárni azt, hogy most tényleg egy idegenlényről van szó.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com