Uniós vezetők: Oroszország és vezetése kizárólagos felelősséggel tartozik az ukrajnai háborúért

Oroszország és vezetése kizárólagos felelősséggel tartozik az ukrajnai háborúért és az ukrán lakosság ellen elkövetett atrocitásokért - jelentették ki az Európai Unió intézményeinek vezetői közös nyilatkozatban hétfőn, az ukrajnai háború kezdetének harmadik évfordulóján.Ursula von der Leyen uniós bizottsági elnök, Roberta Metsola uniós parlamenti elnök, valamint António Costa, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke a közös nyilatkozatban hangsúlyozta: felelősségre kell vonni Oroszországot minden elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekményért.

Kijelentették: Oroszország és népe már most magas árat fizet vezetőjük, Vlagyimir Putyin elnök cselekedeteiért. Az EU ugyanis "példátlan szankciókat" vezetett be Oroszországgal és a háborúban részt vevőkkel szemben, és továbbra is készen áll arra, hogy fokozza az Oroszországra nehezedő nyomást. A közlemény szerint ezzel párhuzamosan az EU "példátlan intézkedéseket" hozott az európai védelmi ipari termelés fejlesztésének érdekében. Emellett további rendelkezéseket tervez hozni a kapacitások növelésére, hogy lehetővé tegye a katonai támogatás fokozását és az együttműködés erősítését Ukrajnával, miközben megerősíti a védelmi felkészültséget és az európai szuverenitást - írták.

Emlékeztettek arra, hogy az Európai Unió a háború kezdete óta legkevesebb 135 milliárd euró összegű gazdasági, humanitárius, pénzügyi és katonai segítséget nyújtott Ukrajnának, amelyből 48,7 milliárd euró katonai támogatás volt. Az Európai Unió továbbra is rendszeres és kiszámítható pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának, beleértve az ország háború utáni újjáépítésének támogatását is - írták. Kijelentették: az ukrán nép bátorságról tett tanúbizonyságot hazája és a nemzetközi jog alapelveinek védelmében.

"Ukrajna az európai családunk része" - fogalmaztak a nyilatkozattevők, majd emlékeztettek: az ukránok kifejezték vágyukat az Európai Unión belüli jövő iránt. Ezt - mint kiemelték - az EU azzal ismerte el, hogy megadta az országnak a tagjelölti státuszt, és megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat.

Ukrajna a legnagyobb kihívást jelentő körülmények között is jelentős előrelépést ért el a csatlakozással kapcsolatos reformok terén - hívták fel a figyelmet. Ukrajna és polgárainak jövője az Európai Unióban rejlik - jelentették ki.

"A kihívásokkal teli nemzetközi és geopolitikai környezetben hangsúlyozzuk az Ukrajnával való transzatlanti és globális szolidaritás fenntartásának fontosságát. Biztosítani kell, hogy a nemzetközi közösség továbbra is támogassa Ukrajnát az ukrán békeformulán alapuló átfogó, igazságos és tartós béke elérésében" - fogalmaztak.

Az Európai Unió szilárdan kiáll Ukrajna mellett, és megerősíti, hogy a béke, a biztonság és az igazságosság győzedelmeskedni fog - tette hozzá közös nyilatkozatában az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Tanács elnöke.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com