Ursula von der Leyen: Ukrajna győzni fog és Európa minden lépésnél mellette fog állni

Andits Eszter, az MTI tudósítója jelenti: "Ma is ugyanaz a meggyőződésem, mint két évvel ezelőtt: Ukrajna győzni fog, és Európa minden lépésnél mellette fog állni" - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.Az Ukrajnának nyújtott európai uniós támogatásokról szóló vitában a bizottsági elnök elmondta: két éve annak, hogy Oroszország háborút indított Ukrajna, "egy vasakarattal és a jövőbe vetett jó reménnyel rendelkező nemzet ellen", ezzel a támadással Vlagyimir Putyin orosz elnök szembeszállt a szabadsággal, az önrendelkezéssel és a demokráciával.
    

"Az EU a két év folyamán minden téren támogatta Ukrajnát, azonban itt az idő arra, hogy mélyebben megvizsgáljuk, hogyan jutottunk el idáig, és merre kell mennünk" - jelentette ki. Mint mondta, Putyin legnagyobb tévedése az volt, amikor Ukrajna lerohanása mellett döntött, és ezt a hibát azért követte el, mert nem érti, hogy az emberi szabadságvágy mindig győzedelmeskedni fog.
   

"Az ukrán katona harca más, mint az orosz katonáé, akinek az életét Putyin felforgatta egy régmúltért és egy soha nem létező jövőért. Ukrajna ezzel ellentétben valami egzisztenciális, az emberi léthez tartozó dologért küzd, ami erősebbé teszi az akaratát az oroszokénál" - hangoztatta a bizottság elnöke. Ezt a fékezhetetlen szellemet - fogalmazott Ursula von der Leyen - kell szem előtt tartanunk, tehát nincs idő a megingásra és a "köldöknézésre", Európa Ukrajna mellett fog állni a háború minden egyes napján és azután is.
    

Felhívta a figyelmet arra: az Európai Uniónak amellett, hogy 40 ezer ukrán katonát már kiképzett, és 28 milliárd euró értékű hadi felszerelést szállított Kijevnek, még tovább kell fokoznia Ukrajna katonai támogatását. "Az európai védelmi ipar 40 százalékkal növelte lőszergyártási kapacitását. A jövő hónapig több mint félmillió tüzérségi lövedéket szállítunk, az év végéig pedig több mint egymillió lövedéket, de ez biztosan nem elég" - mutatott rá.
    

Véleménye szerint Ukrajna védelmi képességeit az európai védelmi képességek részeként kell tekinteni, ezért döntött úgy az EU, hogy bevonja az országot saját védelmi ipari stratégiájának előkészítésébe. Von der Leyen felhívta a figyelmet arra is, hogy mekkora változás ment egy évtized alatt végbe Ukrajnában: korábban az oroszbarát ukrán rezsim tekintélyelvű törvényeket hozott, és tüntetőket gyilkolt az utcán, ma pedig ez az ország új törvényekben rendeli el a nemzeti kisebbségi jogok kiterjesztését, az igazságszolgáltatási rendszer javítását.
    

"Ez a fejlődés nem csak azért történik, mert Európa ezt kéri. Ez az ukrán nép mélységes vágya. Hamarosan Ukrajna is az EU tagja lesz" - tette hozzá az Európai Bizottság elnöke. Bocskor Andrea, a Fidesz európai parlamenti képviselője a vitához hozzászólva elmondta: "közel két éve tart az ukrajnai háború, és azóta az Európai Parlament ugyanazokat az üres frázisokat ismételgeti, hogy támogatjuk Ukrajnát, amíg kell, majd a képviselők kimennek a teremből, és élik a nyugodt életüket".
   

"Önök a háború lázában égnek, politikai tőkét kovácsolnak egy olyan tragédiából, amelyben emberek százezrei haltak meg, milliók pedig elvesztették otthonukat, és a háború szörnyűségeit élik át. Fegyverszünetet és béketárgyalásokat kell sürgetni, a mielőbbi tartós béke az egyetlen megoldás" - jelentette ki a kárpátaljai származású képviselő.
    

Hangsúlyozta, hogy Magyarország a kezdetektől kiáll Ukrajna területi integritásáért és szuverenitásáért, elítéli az orosz agressziót, és történelme legnagyobb humanitárius segítségét nyújtja az ukrajnai embereknek. "Fiatalok, idősek, nők és gyerekek a légiriadók szirénáival kelnek vagy fekszenek le, és nem tudhatják, mikor veszítik el valamelyik szerettüket. És minél tovább tart a háború, annál nagyobb lesz a rombolás, annál több idő kell majd a lelki és fizikai következmények felszámolására. Kárpátaljai magyarként én ezt az oldalát látom a háborúnak, hogy nap mint nap katonákat toboroznak és temetnek el, köztük kárpátaljai magyarokat is, és egyre nehezebbé válik az élet" - tette hozzá a képviselő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com