Üzletszerű kerítés miatt emeltek vádat egy modellügynökség tulajdonosa ellen

Többek között emberkereskedelem, üzletszerű kerítés, kitartottság és gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy modellügynökség tulajdonosa ellen, aki szépségversenyeinek résztvevőit közvetítette ki szexuális szolgáltatások nyújtására 2015 és 2023 között - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.A vádirat szerint a férfi hosszú idő óta női szépségversenyek szervezésével foglalkozott, illetőleg modellügynökséget vezetett. Munkája során számos nővel került kapcsolatba, akik közül többen hajlandóak voltak pénzért szexuális szolgáltatást nyújtani.
    

A férfinek több ismerőse volt, köztük kifejezetten jómódú, sok esetben nem magyar állampolgárságú vagy nem Magyarországon élő férfiak, akik szexuális szolgáltatást nyújtó nőket kerestek - ismertette a főügyészség. A vádlott - saját rendszeres anyagi haszonszerzése céljából - szexuális szolgáltatásáért kiközvetítette az általa elsődlegesen a szépségverseny szervezése, illetve a modellügynöksége működtetése során megismert nőket. Mivel ez a tevékenység egy idő után szélesebb körben ismertté vált, mind a megrendelői, mind pedig a szexuális szolgáltatást nyújtó oldalon, ezért több esetben maguk a nők keresték meg a férfit a közvetítés igénybe vétele érdekében. A férfi 2015 és 2023 között legalább 29 kiközvetítésben vett részt.
    

A tájékoztatás szerint a vádlott egyeztette a találkozások részleteit, a prostitúciós keresmény egy részére igényt tartott, vagy saját maga számára kért ingyenes szexuális szolgáltatást. Emellett a férfi egy, a szépségversenyein részt vevő, befolyása alatt álló, még kiskorú lányt is kiközvetített, illetve vele is szexuális cselekményt végzett, és róla pornográf felvételeket készített.
    

A vádnak része az is, hogy a férfi az egyik nőt arra hívta fel, hogy valótlanul állítsa azt, hogy nem szexuális cselekmény végzésére, hanem hostess munkára közvetítette ki, ennek igazolására pedig mutassa be az eljáró hatóságnak az általuk kötött szerződést. A nő tanúként végül azonban nem tett hamis vallomást - tudatta a főügyészség.
    

A Fővárosi Főügyészség az elkövetőt 36 rendbeli bűncselekménnyel, köztük minősített eseti emberkereskedelem bűntettével, üzletszerűen kerítéssel, kitartottsággal, gyermekpornográfiával, valamint büntetőügyben elkövetett hamis tanúzásra felhívás bűntettével vádolja a Fővárosi Törvényszékre benyújtott vádiratában. A főügyészség a vádlottal szemben fegyház- és pénzbüntetés kiszabását, valamint a kiskorúakat érintő foglalkozásoktól való végleges eltiltást indítványoz - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com