Vacsorázni hívta az apa a lánya megerőszakolóját, akit halálra kínzott

A saját kezébe vette az igazságszolgáltatást egy indiai férfi, aki jó előre megtervezte a gyilkosságot.delhiNem sejtette a 45 éves áldozat, hogy a 36 éves férfi nem azért hívja meg az indiai Delhiben található otthonába vacsorázni, hogy kibéküljenek. A vendéglátónak ugyanis teljesen más terve volt, mert azt feltételezte, hogy a vendége megerőszakolta a 14 éves lányát.

A rendőrség szerint a dühös apa már régóta tervezgette, hogy hogyan fogja megölni a férfit, akinek felszolgálta az utolsó vacsoráját, majd megragadta a felforrósított fogót és azzal égette szét a vendég nemiszervét. Az áldozat halálát a kínzás miatti sokk és a fojtogatás okozta.

Miután az apa végzett a férfival, elment a rendőrségre, hogy bevallja a tettét és az indítékát. A hatóság csak ekkor szerzett tudomást az állítólagos erőszakról, mert azt addig nem jelentette be az apa azért, mert attól félt, hogy a szomszédok és a rokonok a lányát fogják hibáztatni azért, mert meggyalázták.

A gyilkos vallomása után a rendőrök egy járőrcsapatot küldtek a férfi házába, ahol megtalálták a holttestet, amit kórbonctani vizsgálat alá vettek és tájékoztatták az elhunyt családját.

A rendőrség letartóztatta a 36 éves férfit, és gyilkossági ügyben kezdték el a nyomozást. Arról, hogy a nemi erőszak megtörtént-e, még semmit sem lehet tudni.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com