Vádat emeletek egy nővel szemben, aki a testvérére gyújtott egy épületet

Vádat emeltek egy a nővel szemben, aki tavaly szeptemberben öt litert benzint locsolt testvére lakrészére, majd meggyújtotta azt – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.Szanka Ferenc közölte, a letartóztatásban lévő nőt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják.

A nő és a testvére a vádirat szerint együtt lakott egy csongrádi település ingatlanában úgy, hogy a főépületet a vádlott és az élettársa, míg a zömében fából és más éghető anyagokból álló melléképületet a sértett használta.

A testvérek között rendszeresek voltak a viták, részben a mindkettőjükre jellemző alkoholfogyasztás miatt. Tavaly szeptember 1-jén este 7 óra körül, egy újabb vitát követően a vádlott magához vett egy ötliteres, benzinnel teli kannát, majd azt a sértett lakrészére locsolta és meggyújtotta, ezután egy raklapon ülve nézte a tüzet.
A nagy lángokkal égő melléképületet látva a vádlott élettársa tűzoltókat hívott, és kiabált a sértettnek, hogy jöjjön ki azonnal, valamint az oltást is megkezdte, de nem járt sikerrel. A kiabálást hallva a sértett az ajtót kirúgva még azt megelőzően elhagyta a lakrészt – amelyben gázpalackok is voltak -, hogy sérülései keletkeztek volna – tudatta a főügyészhelyettes.

A katasztrófavédelem a honlapján azt közölte, hogy tavaly szeptember 1-jén Szatymazon, az Ady Endre utcában lángolt egy negyven négyzetméter alapterületű melléképület. A szegedi és a ruzsai hivatásos, valamint a sándorfalvi önkéntes egységet és a balástyai kutató- és mentőcsoport tagjait riasztotta a helyszínre a szegedi műveletirányítás.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com