Vádat emelt az ügyészség egy 78 éves miskolci férfi ellen, aki egy ötéves kislánnyal fajtalankodott

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 78 éves miskolci férfi ellen többszörösen minősülő szexuális erőszak bűntette miatt, aki a szomszédos lakásban lakó ötéves kislánnyal fajtalankodott - tájékoztatta az MTI-t a főügyészség szerdán.A vádirat szerint az idős férfi egy miskolci társasházban lakott, és jó kapcsolatba került a szomszédos lakásban élő ötéves lánygyermekét egyedül nevelő nővel. Az édesanya megengedte, hogy gyermekét a vádlott elvigye, amely idő alatt a férfi látta el a kislány felügyeletét - írták.
   

2021 szeptemberében az idős férfi többször is fagylaltozni vitte a gyermeket, és ezen alkalmakat arra használta fel, hogy autójában a sértett sérelmére szexuális cselekményeket végezzen. A gyermek erről nem szólt az édesanyjának, mert a vádlott megtiltotta neki. A közlemény szerint szeptember végén az idős férfi ismét elvitte a sértettet fagylaltozni, a visszafelé úton megálltak egy játszótérnél, ahol a vádlott levetkőztette a kislányt, majd sérelmére olyan szexuális cselekményt végzett, amely fájdalmat okozott a gyermeknek. Amikor hazaért, a gyermek a tiltás ellenére valamennyi eseményről beszámolt édesanyjának.
   

Az ügyészség a büntetlen előéletű, bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől való eltiltást indítványozott azzal, hogy a bíróság állapítsa meg, a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com