Vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki halálra verte az élettársát és lakótársukat

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 37 éves férfival szemben, aki halálra verte az élettársát és lakótársukat tavaly júliusban Szolnokon - közölte a vádhatóság közleményben az MTI-vel.A többszörös visszaesőnek minősülő férfi - akit korábban szemérem elleni erőszak bűntette miatt is elítéltek - 2023. áprilisban szabadult vagyon elleni bűncselekmények miatt kiszabott fegyházbüntetéséből - írták.

Az ügyészség vádirata szerint a férfi szabadulása után ismerkedett meg későbbi élettársával, akivel Ózdon együtt lakott.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két-három hónappal a cselekmény előtt Szolnokra utaztak, ahol először hajléktalanszállón laktak, majd az utcán hajléktalan életmódot folytattak. Ennek során ismerkedtek meg egy szintén hajléktalanként élő másik férfival, akivel ezután hárman együtt laktak a Zagyva folyó erdős árterében, egy sátorban.

Az elkövető és a sértettek 2025. július 18-án napközben Szolnokon együtt italoztak, majd a két sértett a közösen használt sátorhoz visszatért, míg a vádlott egy másik ismerősét kezdte keresni a városban. Amikor a férfi az esti órákban a sátorhoz visszament, úgy vélte, hogy a sértettek éppen szexuális kapcsolatot próbáltak létesíteni egymással - közölte a főügyészség.

Ezen feldühödve a vádlott a másik férfit kirángatta a sátorból, majd földre került áldozatát a fején és testszerte ököllel ütlegelte, számos alkalommal megrúgta. Az elhúzódó bántalmazás során a vádlott tevékenységébe belefáradva rövid időkre megpihent, ezen időszakok alatt további szeszesitalt fogyasztott.

A vádlott - miután a férfi bántalmazásával felhagyott - a sátor mellett fekvő élettársával veszekedni kezdett. A sértett megpróbált a vádlott gyanúsítása ellen tiltakozni, azonban a férfi rátámadt, a nőt szintén a fején, illetőleg testszerte ököllel ütlegelni kezdte, majd egy csavarhúzó nyelével, botokkal, széklábbal, fémrúddal a fején, illetve a testén több alkalommal megütötte.

A bántalmazás következtében a férfi élettársa a hajnali órákban meghalt. A bántalmazás következtében a másik férfi súlyos - köztük életveszélyes koponyacsonttöréssel járó - sérüléseket szenvedett, kórházba szállították, azonban 2025. július 30-án a hosszas kezelés ellenére ő is elhunyt - közölték.

A főügyészség a cselekmény elkövetése óta letartóztatásban lévő vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ügyben a Szolnoki Törvényszék fog első fokon döntést hozni - szerepel a közleményben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com