Vádat emeltek a Balatonnál drogot terjesztő bűnmegelőzési egyesület tagjai és bűntársai ellen

Vádat emelt az ügyészség a Balaton déli partján feltehetően éveken át kábítószert terjesztő bűnmegelőzési egyesület tagjai és bűntársai ellen - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.A négy férfi múlt évi elfogásakor nagy sajtóérdeklődést kiváltó bűncselekményről azt írták: a vádlottak közül az egymással baráti kapcsolatot ápoló budapesti és Balaton-parti férfi gyakran fogyasztott kábítószert, utóbbi 2011-től rendszeresen vásárolt marihuánát és amfetamint fővárosi társától, a drog szállítását az egyesület gépkocsijával oldotta meg.

    
A Balaton-partra jutott kábítószerből többször vett egy helyi kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó 30 éves férfi, aki más kereskedőktől is szerzett be tiltott anyagokat. Ehhez egy 27 éves balatonboglári férfi segítségét is igénybe vette, őt háromszor bízta meg, hogy Székesfehérváron és Siófokon drogot vegyen, az árut később helyben értékesítette.
    

Nyomozók 2019 júniusában összehangolt akció keretében házkutatásokat tartottak, amelyek során drogok és készpénz mellett kábítószer-kereskedelemhez szükséges tárgyakat is lefoglaltak. A gyanúsítottak őrizetbe, majd letartóztatásba kerültek. Az ügyészség a négy férfit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények elkövetésével vádolja, velük szemben 8 év, 4 év, 3 év 6 hónap fegyházbüntetés, illetve 2 év 6 hónap börtönbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak.
    

Az ügyben múlt nyáron tartott rendőrségi tájékoztatón elhangzott, hogy a bűnmegelőzési egyesület 2007-ben, valóban a közbiztonság fenntartására alakult, működését önkormányzati támogatások és 1 százalékos szja-felajánlások biztosították. A szervezet járőrözést végzett és drogprevenciós előadásokat tartott iskolákban, fiatalok által gyakran látogatott helyeken, a tagjaik száma azonban a 2010-es évekre 12-ről 2-3-ra csökkent, és sem a rendőrséggel, sem a polgárőrséggel nem tartott fenn kapcsolatot.
    

A rendőrség kockázatelemző tevékenysége során figyelt fel a szervezetre és megtudta: annak elnöke az egyesület bűnmegelőzési védjeggyel felfestett terepjárójával hetente jár Budapestre drogért, hogy abból fedezze saját és bűntársai szükségletét, a többit pedig értékesítsék. Szijártó István, a Somogy megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese akkor úgy fogalmazott, több évtizedes rendőri pályafutása alatt még nem találkozott olyan esettel, hogy egy bűnmegelőzési egyesület drogot terjesztett volna, szavai szerint ez valószínűleg egyedülálló a magyar kriminalisztika történetében.
    

Az pedig a cinizmus netovábbja, hogy ehhez egy bűnmegelőzési védjeggyel ellátott autót használtak, és még 2019-ben is tartottak drogprevenciós előadást iskolában - mondta a rendőr ezredes.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

Rendőrkézen az útonállók

Rendőrkézen az útonállók

A miskolci rendőrök öt férfit vettek őrizetbe, akik csoportos rablással gyanúsíthatók.

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Késsel fenyegette meg utastársát egy 19 éves fiatalember egy személyvonaton.

http://ujhazak.com