Vádat emeltek a családsegítőket késsel fenyegető szentesi férfi ellen

Vádat emeltek egy szentesi férfi ellen, mert tavaly decemberben késsel megfenyegetett két családsegítőt, aki gyermeke iskolai hiányzása miatt akart beszélni vele - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.Szanka Ferenc közölte, a férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni, felfegyverkezve elkövetett erőszak miatt emeltek vádat. A férfi gyermekének ötven óránál több iskolai hiányzása gyűlt össze, ami miatt védelembe vételi eljárás indult. Az apát december 8-ára idézték meg a város családsegítő központjába.


A megbeszélésen a szakemberek kilátásba helyezték, hogy ha a gondozási tervben leírtakat a szülő nem tartja be, szükség lehet a gyermek kiemelésére a családból. Ekkor a vádirat szerint a férfi a nadrágja korcából elővett egy hosszú pengéjű kést, amelyet maga elé tartva megfenyegette a sértetteket: ha elveszik tőle a gyermekét vagy a hiányzások miatt indult eljárás nem a számára megfelelően alakul, akkor leszúrja őket.

    
A családsegítőknek végül sikerült a férfit megnyugtatniuk, eltette a kést, és távozott az intézményből. A vádlott fenyegető magatartásával és kijelentésével akadályozta a közfeladatot ellátó személyként jogszerűen eljáró sértetteket - fogalmazott a csoportvezető ügyész.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com