Vádat emeltek a csomagtartóban holtan talált kisfiú ügyében

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nevelőszülővel szemben, aki a mulasztása miatt megfulladt gyermek holttestével napokon keresztül autózott - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.Közleményük szerint a vádlott élettársával és két kiskorú gyermekével Nyíregyházán albérletben lakott; 2023 elején elhelyezték nála a 2,5 éves sértett kisfiút és egyéves lánytestvérét. A nő a kisfiút kezdettől fogva folyamatosan bántalmazta, nem táplálta megfelelően, gyermekorvoshoz sem vitte, róla csak becsmérlő, lealacsonyító kifejezésekkel beszélt, az alultápláltság és a kegyetlen bánásmód miatt a gyermek folyamatosan veszített súlyából, élete utolsó heteiben több mint 2 kilót fogyott.

Mint írták, 2023 április közepén egyik este vacsora közben a gyermek félrenyelt és az ételtől megfulladt; a vádlott semmilyen segítséget nem nyújtott a kisfiúnak, orvost, mentőt nem hívott hozzá. Hangsúlyozták, hogy a gyermek életét az azonnali segítségnyújtás megmenthette volna. A vádlott a gyermek holttestét az autója csomagtartójába tette, otthonából eltávozott, és több mint két napon át a sértett lánytestvérével együtt Nyíregyházán és környékén autózott, rokonaihoz is elment, de senkinek nem jelezte a gyermek halálát és azt sem, hogy a holttest az autó csomagtartójában van.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség a nőt kiskorú veszélyeztetésének bűntettével és segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntettével vádolja, beismerése esetén vele szemben 4 év próbaidőre felfüggesztett 1 év és 10 hónap börtönbüntetés kiszabása az indítvány - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com