Vádat emeltek a Döcher-gyilkosság gyanúsítottjaival szemben

Az ügyészség vádat emelt az 1999-ben Budapesten történt kettős emberölés, a Döcher-gyilkosságként ismert ügy gyanúsítottjaival szemben.A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a felbujtó és a gyilkos ellen, akikkel szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozott - tartalmazza az ügyészség közleménye, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
    

A vádirat szerint a felbujtó, egy jelenleg 52 éves férfi 1991 és 1998 között közeli baráti viszonyt ápolt áldozatával, korábbi bűntársával, és mindkettőjük közös ismerőse volt egy bolgár állampolgár, a másik áldozat. A 52 éves férfi időközben megismerte egy szlovákiai bűnszervezet vezetőjét, akinek anyagi és logisztikai segítséget is nyújtott, amikor az a társaival együtt - szlovákiai bűnszervezeti ellentétek elől menekülve - tartósan Budapesten tartózkodott.
    

A vádlott elhatározta, hogy ezt a kapcsolatát felhasználva megöleti  korábbi bizalmasait, a magyar és a bolgár férfit. A bűntény idején a magyar sértett szabadságvesztés büntetését töltötte, melynek keretében enyhébb végrehajtási szabályok szerint kedvezményében részesült, és 1998 decemberétől egy XV. kerületi vendéglőben tartózkodhatott reggeltől kora estig. A sértettnek itt munkaviszonyt igazoltak.
    

Az 52 éves férfi a szlovákiai bűnszervezeti vezető segítségével megbízott egy szlovák bűnözőt, az ügy másik vádlottját, egy jelenleg 56 éves szlovák férfit, hogy ölje meg korábbi üzlettársait, a magyar és a bolgár férfit, amit a bérgyilkos végre is hajtott. A szlovák bérgyilkos 1999. február 2-án a délelőtt lépett be a kisvendéglőbe, és egy hangtompítós géppisztollyal összesen húsz, fejre és fejtájékra irányuló célzott lövéssel megölte a két férfit, majd egy közelben várakozó autóval elmenekült a helyszínről - ismertette az ügyészség.
    

Az ügyészi indítvány szerint a vádlottak legkorábban 20 év után kerülhetnek feltételes szabadságra - tartalmazza a közlemény. A rendőrség korábban beszámolt arról, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói a szlovák társszervvel együttműködve a két gyanúsítottat, U. Alexet és B. Karolt  Magyarországon, illetve nemzetközi művelet keretében Németországban elfogták.
    

A nyomozás befejezése után az iratokat vádemelés céljából 2022. november 25-én megküldték a Fővárosi Főügyészségnek - tették hozzá. Felidézték, hogy az alvilági körökben jól ismert D. Györgyöt és bolgár testőrét 1999. február 2-án lőtték le a Budapest XV. kerületében található Palotás kisvendéglőben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com