Vádat emeltek a férfi ellen, aki Tamásiban megölte volt élettársát

Előre kitervelten, aljas célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt vádat emeltek az ellen az 50 éves férfi ellen, aki 2024. március 26-án Tamásiban megölte 51 éves, volt élettársát, két gyermekük édesanyját - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A vádirat szerint a vádlott és a sértett kapcsolata 22 éves együttélés után 2019-ben megromlott.

A férfi rettegésben tartotta a nőt, agresszív volt vele, és rendszeresen azzal fenyegette, hogy megöli. Emiatt a bíróság négy év fegyházbüntetésre ítélte, amelyből 2024. február 17-én szabadult - írták a vádemelésről szóló közleményben.

Mivel a férfi a kapcsolatuk megszűnése és a szabadságvesztés miatt is a sértettet okolta, erős bosszúvágyat érzett a nő iránt. Beszerzett egy éles, katonai tőrkést, majd március 25-én éjszaka a sértett házához ment, és a kerítésen át bemászott az udvarra. Amikor a nő szokásos reggeli teendői miatt a ház bejárati ajtaját kinyitotta, a vádlott bement, az előszobában megtámadta, és a tőrrel legalább 17 alkalommal megszúrta.

A sértett néhány percen belül elhunyt, a sérülések közül több önmagában is halálos volt. A férfit a rendőrök a helyszínen elfogták, jelenleg letartóztatásban van. A vádlott a bűncselekményt visszaesőként követte el. Vele szemben a főügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből kizárását és a közügyektől eltiltását indítványozza a Szekszárdi Törvényszéknél - írta a főügyészség.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com