Vádat emeltek a nyíregyházi gyermekgyilkosság gyanúsítottja ellen

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki szerelmi viszonyt folytatott egy 11 éves lánnyal, majd megfojtotta 2024 szeptemberében Nyíregyházán - közölte a főügyészség kedden az MTI-vel.Közleményükben azt írták, a vádirat szerint a férfi 2024 nyarán költözött be a lány és családja által lakott tiszarádi lakóházba, ahol egy szobában aludt öt kiskorú gyermekkel. A vádlott annak ellenére létesített szexuális kapcsolatot a lánnyal hogy tudomása volt az életkoráról.

A férfi 2024. szeptember 21-én kötözésre kísérte kórházba a kislányt, majd Nyíregyháza belvárosában sétáltak. Útközben a férfi megivott egy üveg bort és egy erdős részen szexuális kapcsolatot létesített a sértettel. A lány ekkor említette meg a vádlottnak, hogy teherbe esett, születendő gyermeküket pedig meg akarja tartani. A férfi ezen feldühödött, ököllel arcon ütötte, majd a földön fekvő lányt egy ruhaneművel megfojtotta.

A főügyészség a többszörösen büntetett előéletű férfit emberölés és szexuális erőszak minősített esetével vádolja, vele szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta azzal, hogy a jelenleg is letartóztatásban lévő férfi legalább 25 év után legyen feltételes szabadságra bocsátható - közölték.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

http://ujhazak.com