Vádat emeltek a polgárdi nyugdíjas tanítónőt agyonverő férfival szemben

A Fejér Vármegyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki tavaly júliusban egy nyugdíjas tanítónőt agyonvert Polgárdiban.Az ügyészség vádiratában fegyházbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást, a letartóztatás fenntartását, valamint annak megállapítását indítványozta, hogy a vádlott ne legyen feltételes szabadságra bocsátható. A vádirat szerint a férfi tavaly június elején költözött a Polgárdiban lévő sorházi házrészbe, ahol közös, elkerítetlen udvarral rendelkezett a sértettel és annak unokaöccsével. A vádlott az udvaron olvasott és cigarettázott, amikor a sértett megkérte, hogy cserélje ki nála a gázpalackot.
    

A férfi ezt követően bántalmazta a 70 éves asszonyt, aki a földre került és segítségért kiabált. A vádlott emiatt magához vett egy nyél nélküli kalapácsfejet és azzal tízszer tarkón ütötte a sértettet, illetve gyorskötözőt tekert az asszony nyaka köré, majd egy műanyagzsákot húzott a felsőtestére. Az élettelennek tűnő testet egy ponyvába tekerte, bálamadzaggal összekötözte, a garázsba húzta, majd arra háztartási hulladékkal teli zsákokat helyezett. A sértett eltűnését az unokaöccse jelentette be, a rendőrök aznap megtalálták az elrejtett holttestet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com