Vádat emeltek a szalonnai gyilkosság ügyében

Vádat emeltek a 2019 őszén Szalonnán elkövetett kegyetlen gyilkosság ügyében.Vádat emeltek négy férfi ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és szexuális erőszak miatt - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
    

A vádlottak 2019. november elején egy borsodi kistelepülésen az esti órákban találkoztak egyikük házában, és megbeszélték, hogy pénzt szereznek a szemközti házban egyedül élő 85 éves nőtől. Amikor besötétedett, a nyitott kertkapun bementek az udvarra, onnan pedig az épületbe. Egyikük magával vitt egy félméteres tömör vasdarabot.
   

Hátulról rátámadtak az idős asszonyra, és legalább négyszer fejen ütötték. A sértett a földre esett, de a vádlottak nem hagyták abba a bántalmazását, a fejét és az arcát ütlegelték igen nagy erővel. Az eszméletlen állapotban lévő nő sérelmére az egyik vádlott szexuális cselekményt végzett - olvasható a közleményben. A vádlottak ezután kutatni kezdtek a házban, és ismeretlen összegű készpénzzel távoztak.
    

Az átlagosat meghaladó testi, lelki gyötrelemmel járó bántalmazás következtében a sértett a helyszínen meghalt. Az ügyészség a letartóztatásban lévők közül három vádlottra életfogytig tartó fegyházbüntetés, egy vádlottra határozott tartamú fegyházbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com