Vádat emeltek a szombathelyi majálison felfegyverkezve garázdálkodókkal szemben

A Szombathelyi Járási Ügyészség csoportosan, felfegyverkezve, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és többrendbeli testi sértés miatt emelt vádat azzal az öt férfival és egy nővel szemben, akik idén a szombathelyi majálison verekedtek össze - közölte a Vas Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.A vádirat szerint a vádlottak két olyan család tagjai, akik hosszabb ideje ellenséges viszonyban álltak egymással, emiatt pedig rendszeressé váltak közöttük az élet és testi épség elleni fenyegetések és a tettlegességig fajuló konfliktusok, ezek okán több büntetőeljárás is indult velük szemben - írták a főügyészségi közleményben.
   

Ismertetésük szerint 2023. április 30-án a vádlottak családtagjaikkal a szombathelyi városi majálison szórakoztak, amikor a két család egy-egy megvádolt férfi, illetve nő tagja szóváltásba keveredett egymással, majd közöttük és a hozzájuk csatlakozó további vádlottak között dulakodás alakult ki. Egymást és a vádlott nő segítségére siető férfi sértettet is bántalmazták.
    

Négy vádlott - egyikük egy teleszkópos bottal - közrefogta a sértettet, többször megütötték és megrúgták őt, majd miután a bántalmazott férfi a földön maradt, távoztak a helyszínről - részletezték. Hozzáfűzték: a verekedés során az egyik vádlott nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket, míg egy másik vádlott és a sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett el.
    

Az ügyészség álláspontja szerint a vádlottak erőszakos magatartása - melynek során egyikük az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas teleszkópos botot tartott magánál - alkalmas volt arra, hogy a nyilvános rendezvényen tartózkodókban megbotránkozást, riadalmat keltsen. A Szombathelyi Járási Ügyészség négy vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás, míg további két vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni - tudatták a főügyészség közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com