Vádat emeltek a szülők ellen, akiknek gyereke gondatlanságuk miatt halt meg

 Segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség egy szülőpár ellen, akinek egyéves gyereke tavaly ősszel meghalt - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész hétfőn az MTI-t.Takács Péter közleménye szerint a kisfiú bélelzáródásban halt meg. A szülők a gyerek székrekedését házilag próbálták kezelni, sikertelenül. A gyereknek halála előtt napokig, az sem kizárt, hogy több mint egy hétig nem volt széklete, hasa megkeményedett, mellkasa legalább tíz centiméterrel kiemelkedett.

   
A gyerek halála orvosi segítséggel elkerülhető lett volna. A vádlottak terhére rótt bűncselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com