Vádat emeltek a tanyáját árammal védő békési férfi ellen

Vádat emeltek egy 50 éves békési férfi ellen, aki áramot vezetett a tanyája bejárati ajtajára és ablakaira szerelt védőrácsba, emellett vadkendert termesztett és több fegyvert is tartott engedély nélkül - tájékoztatta a Békés Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t. A közleményben azt írták: a férfi gazdálkodás céljából használt két hétvégi házat és egy tanyát Békésen. "Védelmi célból" 2015 őszén a tanyán a hálózati áramot a bejárati ajtóra, az ablakokra, a kamraajtóra és a padlásfeljáróra szerelt védőrácsba vezette. Tisztában volt azzal, hogy egy esetleges jogtalan behatoló akár halálos áramütést is szenvedhet - tudatták.

A férfi egyik hétvégi házának kertjében a kukorica közöttsaját részére vadkendert termesztett, amelynek kannabisz tartalmú növényi törmelékéből több mint 2 kilogrammot rejtett el. A rendőrség a helyszíni szemle és a házkutatások során három átalakított puskát, egy forgótáras pisztolyt, egy átalakított légpuskát és egy hatástalanított, majd visszaalakított duplacsövű sörétes vadászfegyvert, több alkatrésznek felhasználható lőfegyverdarabot és 495 különféle lőszer foglalt le, amelyeket a vádlott engedély nélkül tartott.

Lőszereket találtak elrejtve  a garázs falában, a színben, a tyúkólban, sőt egy fotel kárpitja alatt is. A rendőrök lefoglaltak továbbá három varsát, amelyeket a vádlott a tanya közelében lévő csatornában helyezett el annak ellenére, hogy nem volt halászati engedélye vagy állami halászjegye. A Békés Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő férfit emberölés kísérletével, kábítószer birtoklásának bűntettével, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével, valamint orvhalászat vétségével vádolja, és végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt. Az eljárás a Gyulai Törvényszék előtt folytatódik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com