Vádat emeltek a tihanyi sportcsarnok építkezésén dolgozó munkás halála ügyében

Vádat emelt a Veszprémi Járási Ügyészség a tihanyi sportcsarnok építésén dolgozó segédmunkás haláláért felelős építésvezető és az egyik alvállalkozás ügyvezetője ellen. A vádlottakkal szemben felfüggesztett fogházbüntetést, foglalkozás gyakorlásától való eltiltást és pénzbüntetés kiszabását indítványozzák - áll a Veszprém Megyei Főügyészség szerdai közleményében.Az MTI-hez eljuttatott közlemény alapján az építkezésen dolgozó munkások 2018 októberében a bejárati főfal falazásán dolgoztak, amely ledőlt, maga alá temetve a sértettet. A sérült férfihez kihívták a mentőket, kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

    
A vádirat szerint a fal a stabilitás hiánya miatt omlott le, amiért a 38 éves, esztergályos végzettségű, építésvezetéssel megbízott férfit terheli a felelősség, akinek a munka felügyelete, a munkavédelmi előírások betartatása és ellenőrzése tartozott a munkakörébe. A szerkezetépítési munkákat végző, alvállalkozóként dolgozó cég 47 éves vezetője azért felelős, mert a falazást végző munkásoknak nem volt megbízott vezetője, a brigádban nem dolgozott szakképzett kőműves.
    

Az ügyészség a vádiratban mindkét vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozza, ezen kívül az építésvezetőként dolgozó férfi esetében a foglalkozás gyakorlásától való eltiltást, a sértettet alkalmazó cég ügyvezetőjével szemben pedig pénzbüntetés kiszabását helyezi kilátásba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com