Vádat emeltek a túronyi gyilkosság gyanúsítottja ellen

Vádat emeltek azzal a túronyi férfival szemben, aki a Baranya Megyei Főügyészség szerint 2016 májusában fejszével megölt egy idős német férfit a baranyai településen - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.Mint írták, a vádlott évek óta a baranyai Túrony községben lakott, ahol többször segített a szomszédjában élő 81 éves német férfinak a ház körüli munkákban. A vád szerint 2016 májusában a férfi ittas állapotban elhatározta, hogy a szomszédjától műszaki cikkeket tulajdonít el, ezért egy fejszével bement az udvarába. A sértett azonban váratlanul megjelent, meglátta a szomszédját, majd visszament a házba. A támadó az idős férfi után ment és kétszer a fejszével fejbe ütötte. A sértett elesett, ekkor a vádlott még két-három ütést mért rá a fejsze fokával. Az idős férfi azonnal meghalt.

A vádlott a házból mintegy 30 ezer forintnyi értéket vitt el, majd a bűncselekmény másnapján visszatért a helyszínre, és a nyomokat tisztítószerrel eltüntette. A főügyészség tájékoztatása szerint a férfit nyereségvágyból, idős személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolják, ami akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com