Vádat emeltek az ajkai erőmű területén történt halálos baleset ügyében

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a homlokrakodó gépet vezető férfival szemben, aki munkavégzése során, tolatás közben elütötte munkatársnőjét az ajkai erőmű területén - közölte a Veszprém Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a 48 éves férfi 2020. január 7-én egy homlokrakodó géppel dolgozott az ajkai erőmű üzemi területén. A területen dolgozott a sértett is, aki a vádlott által mozgatott faapríték víztartalmának méréséhez vett mintákat, majd munkája végeztével gyalogosan az egyik épület irányába indult, miközben a homlokrakodó mögött haladt el.
    

A vádlott éppen ekkor hátramenetbe kezdett a géppel, azonban nem győződött meg kellő alapossággal arról, hogy a manőverhez szabad-e a terület, és tolatás közben elütötte az éppen mögé érő sértettet. A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A főügyészség hangsúlyozta: közúti balesetért felel a baleset okozója akkor is, ha - mint jelen esetben - a közlekedési szabályok megszegésével nem közúton okoz halálos balesetet. Az ügyészség a férfival szemben elfüggesztett fogházbüntetésre és járművezetéstől eltiltásra tett indítványt az eljárásra illetékes Ajkai Járásbíróságnak - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com