Vádat emeltek az angyalföldi emberölés ügyében

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal a 37 éves férfival szemben, aki a vád szerint különösen kegyetlen módon végzett barátnőjével.A főügyészség azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy a férfi még 2023 tavaszán internetes társkereső oldalon ismerkedett meg a későbbi sértettel, aki rövid idő elteltével a vádlott XIII. kerületi lakásába költözött.

A pár 2023. július 13-án a hajnali órákban vitatkozni kezdett, és az egyre indulatosabbá váló férfi rátámadt a nőre, és őt különféle ütő-, illetve szúró eszközzel, valamint puszta kézzel is, huzamosabb ideig, nagy erővel bántalmazta, és ezzel kioltotta az életét. A vádlott ezután elvette a nő mobiltelefonját, pénzét és ékszerét, és távozott a lakásból - tették hozzá.

A közlemény szerint a férfi a nap folyamán a sértett eltulajdonított mobiltelefonjáról üzeneteket küldött a nő nevében a sértett családtagjai részére, azt a látszatot keltve, hogy a sértett életben van. A férfi végül este telefonon bejelentést tett a központi segélyhívón azt állítva, hogy a lakásában balesetet szenvedett a barátnője és ellátásra szorul.

A fővárosi rendőrök többnapos hajtóvadászat után 2023. július 18-án elfogták a vádlottat. A Fővárosi Főügyészség a letartóztatásban lévő vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével és kifosztással vádolta meg. A főügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje a férfit fegyházbüntetésre, emellett állapítsa meg, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra - közölték.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com