Vádat emeltek az apa ellen a 2004-es csecsemőgyilkosság ügyében

Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki megölte újszülött gyermekét 2004-ben Péteriben - közölte a Pest megyei főügyész kedden az MTI-vel.Szabó Ferenc közleménye szerint a férfi 2001 óta élt együtt a csecsemő anyjával, együtt neveltek öt gyermeket, közülük kettő közös volt, három pedig a nő korábbi kapcsolatából született. Az élettársak kapcsolata 2004-re megromlott, a férfi agresszíven viselkedett és többször bántalmazta a nőt.

    
A nő - aki terhességével nem volt tisztában - 2004 szeptemberében arra ébredt, hogy megindult a szülés, majd amíg a férfi egy másik szobában aludt, megszülte a gyermeket. Reggel a férfi feldühödve, trágár szavakkal szidta a gyermek miatt a nőt, aki megpróbálta csendesíteni a férfit, és arra kérte, hogy hívjon mentőt, majd bement a fürdőszobába tisztálkodni.
    

Eközben a férfi egy paplanhuzatba tekerte a csecsemőt, majd szemeteszsákba tette, és az utcán a lomtalanítás miatt kitett egyik hulladékkupacba rejtette. A nőnek nem mondta el, hogy mit csinált, de megfenyegette, hogy őt is megöli, ha bárkinek szól a gyermekről. Az újszülött élettelen testét még aznap megtalálták a szeméttelepen. A gyermek ellátatlanság, magárahagyatottság és kihűlés miatt halt meg, de halálában közrejátszott a fulladás is.


Mivel nem tudták azonosítani a hozzátartozókat, annak idején felfüggesztették az eljárást, majd 2020-ban Nemzeti Nyomozó Iroda DNS-azonosítással derítette fel az elkövetőt - ismertette a főügyész. A közlemény szerint a Pest Megyei Főügyészség a férfi ellen tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com