Vádat emeltek az óvodás kislányt buszban felejtő sofőr ellen

Vádat emelt a Tiszafüredi Járási Ügyészség azzal a kunhegyesi férfival szemben, aki sofőrként 2022 júniusában egy kisbuszban hagyott egy négyéves kislányt. A gyermek az órák elteltével felforrósodott járműben eszméletét vesztette és pár nap múlva meghalt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.Az 57 éves férfi ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat. A vádirat szerint a férfi megbízási szerződés alapján szállított gyermekeket a környező településekről a tomajmonostorai oktatási intézményekbe.
    

A vádlott 2022.

június 7-én reggel 7 óra 30 perckor Tiszaderzsen vette fel a kislányt az autóbuszra, hogy a tomajmonostorai óvodába vigye. A település általános iskolájánál az ott tanuló gyerekek leszálltak az autóbuszról, de a sofőr ezután nem állt meg az óvoda előtt, hanem a járművel - amelyen akkor már csak a négyéves kislány utazott - egy fedetlen parkolóba hajtott - olvasható a közleményben.
    

A sofőr nyolc óra körül leszállt a csukott ajtókkal és ablakokkal, lezáratlan állapotban hagyott autóbuszról, anélkül, hogy előzőleg az utasteret kellő alapossággal átvizsgálta volna, így nem vette észre, hogy a gyerek még az utastérben van - írták.     Az autóbuszban napközben felforrósodott a levegő, a jármű levegőtlenné vált, a zárt térben az óvodás kislány eszméletét vesztette. Amikor 14 óra 45 perc körül rátaláltak a vezető ülés mögötti második üléssoron fekvő gyermekre, az autóbuszban már több mint 50 Celsius-fok volt.
    

Az autóbuszban eltöltött idő alatt a szélsőséges meleg hőgutát és többszervi elégtelenséget okozott, amelyek következtében a kislány - a szakszerű orvosi ellátás ellenére - 2022. június 10-én meghalt - olvasható a közleményben.  Azt írták, a férfi az utaslista alapján nem győződött meg arról, hogy kit és hova kell szállítania, továbbá a szállítás befejezésekor nem ellenőrizte kellő gondossággal azt, hogy tartózkodik-e még valaki az autóbusz utasterében, ezzel gondatlanságból közvetlen veszélynek tette ki a kiskorú gyermeket, a kislány a mulasztásainak következtében vesztette életét.  Az ügyben a Tiszafüredi Járásbíróság fog dönteni - közölte a főügyészség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com