Vádat emeltek egy 15 évvel ezelőtti emberölési kísérlet miatt

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy román férfi ellen, aki 2004-ben mellkason szúrt egy másik férfit, aki egy nő védelmére kelt - közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész szerdán.Ibolya Tibor közleményében azt írta: a vádirat szerint a negyvenkét éves román állampolgár 2004. április 15-én este bement a X. kerületi Gyalog utca egyik lakásába, ahol egy másik férfit keresett. A lakásban tartózkodók azt mondták neki, a keresett férfi nincs ott, erre a vádlott elkezdte átkutatni a lakást. Rányitotta az ajtót egy épp akkor átöltöző nőre is, aki kiküldte a szobából, a vádlott azonban erre úgy reagált, hogy megrúgta őt. A nő védelmére kelt egy férfi, de a vádlott előrántott egy kést és megvágta, illetve szívtájékon megszúrta őt.

    
A megszúrt férfi életveszélyes sérülést szenvedett, életét a szakszerű mentős és orvosi ellátás mentette meg. A román férfi ezt követően külföldre ment, de büntethetősége nem évült el, mert a körözés, valamint a nemzetközi és európai elfogatóparancsok kibocsátása és egyéb nyomozási cselekmények megszakították az elévülést - ismertette a főügyész, hozzátéve: a férfit 2019 augusztusában, Németországban fogták el.
   

A Fővárosi Főügyészség a többszörös visszaeső férfival szemben emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség letöltendő fegyházbüntetést és az országból történő végleges kiutasítást kért a jelenleg is letartóztatásban levő férfire.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com