Vádat emeltek egy 16 éves fiú ellen, aki osztálytársa megölését tervezte

Emberölés előkészületének bűntette miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy 16 éves fiú ellen, aki tavaly ősszel egyik osztálytársa megölésére készült - közölte a vádhatóság hétfőn az MTI-vel.A vádirat szerint a középiskolás fiú különös érdeklődést mutatott a II. világháború, azon belül is Hitler és a nácizmus eszméi iránt. 2022 szeptemberében vásárolt egy nyolc centiméter pengehosszúságú zsebkést, mindkét oldalán horogkereszttel.
    

A fiú az ismerőseinek kivégzést bemutató, iszlám állammal kapcsolatos videókat is mutogatott, majd azt mondta, hogy ugyanazt akarja megcsinálni zsidó, feketebőrű, "húzott szemű" és roma származású emberekkel. Készített egy "halállistát" is egy iskolai mészárláshoz, ezen tanárai, osztálytársai, köztük annak az osztálytársának a neve szerepelt, akivel korábban konfliktusba került amiatt, mert az arra kérte, hogy ne tegyen rasszista kijelentéseket.
    

A cselekménye előtti napon, 2022 októberében a fiú, miután az osztályfőnöke egy sorozatgyilkosos történetről beszélt, kijelentette egy osztálytársa előtt, hogy ő is sorozatgyilkos lesz. Másnap egy nemzetközi szélsőjobboldali, neonáci internetes csatornán angol nyelven kijelentette, hogy a következő nap megöli antirasszista osztálytársát Magyarországon, és erről megpróbál fényképeket és videót is készíteni. A bűncselekmény végül nem történt meg, mert a rendőrség a középiskolást még aznap éjjel őrizetbe vette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com