Vádat emeltek egy Boszniába visszatért dzsihadista ellen

Vádat emeltek egy 24 éves dzsihadista ellen, aki áprilisban tért vissza Bosznia-Hercegovinába, korábban pedig Szíriában harcolt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet soraiban.A boszniai sajtó beszámolói szerint a 24 éves, Velika Kladusa-i Ibro Cufurovic a boszniai radikális iszlamisták vezetőjének dolgozott, akit korábban elítéltek terrorizmusért, mert fiatal harcosokat toborzott a szíriai harctérre. Cufurovic 2014-ban szökött Szíriába, és az Interpol vörös körözési listájára is felkerült. Boszniát valószínűleg hamis dokumentumokkal hagyta el.

A harctéren fogták el még 2017-ben, de csak most adták ki Bosznia-Hercegovinának.

    
Sajtóinformációk szerint jelenleg körülbelül egytucatnyi volt harcos, valamint mintegy 70 nő és gyerek vár arra a különböző fogoly- és menekülttáborokban, hogy hazatérhessen. Az Interpol nemzetközi rendőri szervezet listáján 25 boszniai állampolgár szerepel azért, mert csatlakozott az Iszlám Állam harcaihoz. A boszniai belügyminisztérium 300 olyan boszniai állampolgárról tud, aki csatlakozott az Iszlám Állam szíriai és iraki harcaihoz. Úgy becsülik, hogy még kétszázan maradtak ott. Arról azonban nincs pontos információjuk, közülük hányat tartóztattak le, és jelenleg hol tartózkodnak. Hivatalos források szerint félszázan már visszatértek Boszniába, több mint ötvenen pedig meghaltak.
    

A nyugat-balkáni országokból - főleg Bosznia-Hercegovinából és Koszovóból - több százan csatlakoztak az Iszlám Államhoz a szíriai és iraki harcokban 2012 óta, ám a hatóságok információi szerint 2016 óta nem indultak útnak harcosok a térségből. Ennek egyik oka az, hogy Bosznia-Hercegovina törvényben tiltja a részvételt külföldi fegyveres konfliktusokban, illetve a toborzást és a kiképzést is, és azokat is bünteti, illetve megfigyeli, akik visszatértek a harcterekről. Eddig húsznál több visszatérő iszlamistát ítéltek el.
    

A boszniai muszlimok többsége kerüli a szélsőségeket, de többen is csatlakoztak az iszlám radikális ágához, a szalafista mozgalomhoz, amelyet az 1992-1995-ös boszniai háború idején a térségbe érkező külföldi harcosok, a mudzsahidek terjesztettek el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com