Vádat emeltek egy budapesti kábítószerkereskedő ellen

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetés kiszabását indítványozza egy férfi ellen, aki többféle kábítószert is árult Budapesten.A Fővárosi Főügyészség azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a 40 éves férfi 2024 elejétől többféle kábítószert - kokaint, ecstasy tablettákat, ketamint, illetve amfetamint - árult Budapesten.

A vádlott egy XIV. kerületi konténerraktárban bérelt egy tárolót, ahol a kábítószereket készletezte, és ezeket heti több alkalommal, a fővárosban előzetesen egyeztetett helyszíneken értékesítette vásárlóinak.

A fővárosi nyomozók 2024. május 12-én ütöttek rajta a férfin, a lakhelyén, valamint a raktárhelyiségben pedig jelentős mennyiségű kábítószert, valamint 4,5 millió forintot foglaltak le digitális mérlegekkel, tartódobozokkal, fóliákkal és nagyszámú simítózáras tasakkal együtt.

Az elfogást megelőzően a férfi maga is kétféle kábítószert fogyasztott - tették hozzá. A Fővárosi Főügyészség a férfit jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmével vádolta meg vádiratában, és vele szemben fegyház- és pénzbüntetés kiszabását, valamint a lefoglalt kábítószer és pénz elkobzását is indítványozta - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

http://ujhazak.com