Vádat emeltek egy bűnügyi felügyelet alatt drogot áruló budapesti férfi és vevője ellen

Bűnügyi felügyelet és felfüggesztett börtönbüntetés ideje alatt is árulta a drogot kőbányai lakásából egy budapesti férfi; a 48 éves gyanúsított és egyik vevője ellen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények miatt emeltek vádat - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.Azt írták, a férfi ismét elkezdett drogot árulni annak ellenére, hogy 2021 októberétől kőbányai lakásának elhagyását megtiltó bűnügyi felügyelet alatt állt egy korábbi, szintén kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos ügye miatt.
    

A vádirat szerint a legális jövedelemmel nem rendelkezett, kábítószer eladásából fedezte megélhetését. A lakásában ismeretlen eladóktól származó marihuanát, kokaint, LSD-t és amfetamint tárolt és értékesített a vevőinek. Az egyik vevője volt vádlott-társa, egy VIII. kerületi, 61 éves férfi is, aki 2022 júliusától heti rendszerességgel vett amfetamint a kőbányai lakásban, majd azt a közeli utcákban - haszonnal - nyomban tovább is értékesítette - ismertette a főügyészség.
    

Az utolsó eladást - 2023. április 14-én - a rendőrség is figyelemmel kísérte, a 61 éves férfit éppen akkor fogták el, amikor a bűntársa kőbányai lakásából megszerzett mintegy fél kilónyi amfetamint egy közeli utcában a saját vevőjének adta el. Ezután a rendőrség a kőbányai lakásban kutatást tartott, ahol további kábítószerek mellett azok adagolásához, méréséhez, csomagolásához használt eszközöket és készpénzt is lefoglalt a bűnügyi felügyelet alatt álló dílertől.


Még ugyanazon a napon a 61 éves férfi józsefvárosi lakását is átvizsgálták, ott kristállyal szennyezett digitális mérleget, valamint készpénzt találtak, majd felderítették az idősebb férfi egyes korábbi vevőit, így őt az ügyészség kereskedéssel elkövetett, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével is vádolja. A közlemény szerint a 48 éves vádlott letartóztatásban várja az ügy bírósági tárgyalását, míg 61 éves bűntársa jelenleg egy másik ügyében jogerősen kiszabott 6 éves büntetését tölti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com