Vádat emeltek egy díler ellen, aki amfetamint, marihuánát, extasyt és kokaint is árult Kecskeméten

Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségvádat azzal a férfival szemben, aki nagy mennyiségben értékesített amfetamint, marihuánát, extasyt és kokaint Kecskeméten; a férfi mellett a vádlottak padjára kerül az élettársa, az egyik beszállítója és három vevője is.A főügyészség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, hogy a vádlott 2022 márciustól kezdett kábítószert árulni ismerőseinek. A férfi öt telefonszámot használt, és a rendeléseknél a kábítószerek fajtáit és a rendelt mennyiségeket különböző álnevekkel illette, így lett az amfetaminból "fehér", az extasyból "pöttyös labda", a marihuánából "zöld póló" és a kokainból "kóla".

Egyik vevője nemcsak saját fogyasztásra, hanem forgalomba hozatalra is vásárolt kábítószereket. A két vádlott megállapodott abban, hogy a sikeresebb értékesítés érdekében együttműködnek.

Tíz hónap alatt 77 találkozójuk volt, amelyek során csaknem négymillió forint és több mint egy kilogrammnyi marihuána, több tucatnyi extasy tabletta, 176 gramm amfetamin és némi kokain cserélt gazdát. A vevő emellett más forrásból kristályt is vásárolt, és annak értékesítésével is foglalkozott.

A férfi a másik két vevőjének – az ügy további két vádlottjának – amfetamint és marihuánát értékesített, az értékesítésbe a férfi élettársa – az ügy női vádlottja – is bekapcsolódott, aki a párja kérésére több alkalommal is adott át drogot és vett át vételárat - írták.

A főügyészség a férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel, a drog eladásával is foglalkozó vevőjét bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelemmel és új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, a másik két vevőjét kábítószer-birtoklással, az élettársát kábítószer-kereskedelemmel, míg a hatodik vádlottat kábítószer-kereskedelem kísérletével és kábítószer-birtoklással vádolja.

A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com