Vádat emeltek egy férfi ellen, aki éveken át több nőt is prostitúcióra kényszerített

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki 9 éven át veréssel és fenyegetéssel kényszerített nőket prostitúcióra - közölte az ügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-vel.Kövecs Máté azt írta, a vádirat szerint a bajai férfi kezdetben udvarolt a négy nőnek, majd később "közös jövő" és jó pénzkereseti lehetőség ígéretével vette rá őket a prostitúcióra. A férfi azt is megszervezte, hogy a nők később Angliába utazzanak, és ott folytassanak prostitúciós tevékenységet. A nőktől valamennyi bevételüket elvette, ha pedig tiltakoztak a "munka" ellen, megverte és megfenyegette őket, egyiküket éveken át bezárva tartotta egy szobában.
    

A letartóztatásban lévő férfi kilenc éven át több mint hétmillió forintot zsákmányolt így a nőktől. A bevételből két autót vásárolt és elkezdte felújítani bajai házát - olvasható a közleményben. A férfit a főügyészség minősített emberkereskedelemmel és kényszermunkával vádolja, bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com