Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra késelt egy tolvajt

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki ittasan és tudatmódosító szer hatása alatt tizenegy késszúrással ölte meg az őt megkárosító tolvajt - tudatta a vármegyei főügyészség helyettes sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.Kövecs Máté közleményében azt írta, a vád szerint a férfi még 2024 márciusában egy állásinterjút követően elhatározta, hogy aznap este alkohollal és speeddel ünnepel. A kora esti órákban Kecskemét központjában egy ismeretlen férfitől ötezer forintért kábítószert vásárolt, de később, nagyobb mennyiségű vodka és drog fogyasztását követően rájött, hogy a pénzéért nem speedet, hanem kristályt kapott.

A férfi elhatározta, hogy megkeresi és felelősségre vonja az eladót, ezért magához vett egy 11 centiméteres pengéjű kést. Útközben összetalálkozott egy férfival - az ügy sértettjével - és egy nővel, akikkel megegyezett, hogy 20-20 ezer forint ellenében segítenek neki megtalálni a drogot árusító személyt, ezért egy bankautomatából felvett 200 ezer forint készpénzt.

Útjuk során a nő egy hirtelen mozdulattal kivette a férfi zsebéből a felvett összeg egy részét. Miközben a nővel dulakodott, a sértett is megpróbált pénzt kivenni a férfi zsebéből, majd a nővel különböző irányba elfutottak.

A vádlott a férfi után szaladt, dulakodni kezdtek, majd a nála lévő konyhakéssel 11 alkalommal megszúrta. A férfi később, kórházi kezelése ellenére belehalt sérüléseibe. A letartóztatásban lévő elkövető bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

http://ujhazak.com