Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra késelte barátnőjét

A Pest Vármegyei Főügyészség emberölés miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki 2021 júliusában halálra késelte barátnőjét Gödön.A főügyészség az MTI-nek hétfőn küldött közleményében azt írta, hogy a férfi és a nő között 2021 februárjában alakult ki szerelmi kapcsolat. Viszonyuk hullámzó volt, arra is volt példa, hogy a férfi betörte a nő autójának szélvédőjét. A vádirat szerint az elkövetés napján a férfi alkalmi munkát vállalt egy ismerősénél, ahol ivott. A munka végeztével a férfit ismerőse vitte a sértetthez, akit útközben felvettek.


A pár már az autóban veszekedni kezdett, majd a 2-es főutat keresztező Duna úttól gyalog mentek tovább, és ismét szóváltásba keveredtek, ami lökdösődésbe fordult. Ekkor a férfi egy pillangókéssel többször a sértett fele szúrt. A nő, kezeit maga elé tartva, próbált védekezni és egy árok felé hátrált. A férfi az árokba lökte, majd a hanyatt fekvő sértettre térdelt és többször megszúrta. Az utcában lakók felfigyeltek az esetre és kiabálva közelítettek feléjük, emiatt az elkövető elmenekült és futás közben eldobta a kést is.
   

A sértett mellkasán, vállán, bordái között és felkarján szenvedett el szúrt sérüléseket, amelyek következtében kórházi ápolása során meghalt - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com