Vádat emeltek egy férfi ellen, aki késsel támadt a főnökére

Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz egy férfival szemben, aki késsel támadt főnökére és majdnem megölte, mert az szóvá tette neki, hogy telefonál.A főügyészség pénteki közleménye szerint a 29 éves vádlott építőipari segédmunkásként dolgozott egy V. kerületi felújításon, 2023. május 11-én az esti órákban munka közben leült, és a telefonján beszélni kezdett.

A csapatvezetője, a sértett rászólt, hogy fejezze be a hívást és folytassa a munkát. Emiatt szóváltás alakult ki közöttük, amelynek során a férfi a nála lévő késsel mellkason szúrta a főnökét, aki életveszélyes sérülést szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség a támadót emberölés bűntettének kísérletével vádolta meg, vele szemben börtönbüntetés kiszabását, továbbá azt is indítványozta, hogy a bíróság állapítsa meg, a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

Holtan találták otthonában

Holtan találták otthonában

Egy szolnoki idős férfi a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett.

Fiatalon kezdte

Fiatalon kezdte

A tatai nyomozók őrizetbe vették azt a 14 éves fiút, aki tavaly augusztus óta több vagyon elleni bűncselekményt követett el a városban.

Elfajult a vita

Elfajult a vita

Egy korábbi nézeteltérés miatt estek egymásnak Pécsett, a Komlói úton.

Jogsi nélkül, ittasan, droggal a kocsiban

Jogsi nélkül, ittasan, droggal a kocsiban

A szigetszentmiklósi rendőrök vetettek véget egy esti autózásnak Dunavarsányban.

http://ujhazak.com