Vádat emeltek egy férfi ellen, aki megrontotta nevelt lányait

Vádat emelt a Heves Vármegyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki szexuális bűncselekmények sorát követte el három kiskorú, nevelt lányával szemben - közölte a vádhatóság szóvivője szerdán az MTI-vel.Konkoly Thege László tájékoztatása szerint a vádlott 20 évesen, 2018-ban, egy dél-hevesi faluban létesített élettársi kapcsolatot a gyermekek édesanyjával. Az összeköltözéskor a három gyermek közül az ikerpár 7, míg nővérük 10 éves volt.
    

A férfi 2020 tavaszán először a nagyobbik lányt molesztálta, akit egyre gyakrabban zaklatott szexuálisan. A következő év nyarától pedig már a fiatalabb lánytestvéreket is perverz cselekményei részesévé tette - írta az ügyészség. A vádirat szerint a férfi megtiltotta, hogy a lányok bárkinek beszéljenek a történtekről. Az elszenvedett szexuális cselekmények miatt ugyanakkor a gyermekek súlyos lelki sérüléseket szenvedtek - húzta alá a szóvivő.
    

A férfit a rendőrség 2022 márciusában vette őrizetbe, majd a bíróság elrendelte letartóztatását. A Heves Vármegyei Főügyészség a férfit háromrendbeli, 12. életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak és szexuális kényszerítés bűntettével vádolja. Konkoly Thege László közölte: ha a férfi - eddigi tagadásával szemben - beismeri bűnösségét, a főügyészség 11 év fegyházbüntetés kiszabását javasolja a bíróságnak, és a vádlott végleges hatályú eltiltását kéri minden gyermekekkel kapcsolatos tevékenységtől és foglalkozástól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com