Vádat emeltek egy férfi ellen, aki szexuálisan bántalmazott hat gyereket

Többrendbeli, tizenkét és tizennyolc év alatti, a hatalma, felügyelete alatt álló gyermekek sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség egy 31 éves férfival szemben, aki 2021 közepétől 2023 márciusáig a feleségénél és anyósánál, mint nevelőszülőknél elhelyezett gyermekeket bántalmazta.A Veszprém Vármegyei Főügyészség csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy a férfi munkahellyel nem rendelkezett, hozzátartozóinak segített a gyermekek ellátásában.

A két család között szoros volt a kapcsolat, a férfi a feleségével, valamint a nevelt és saját gyermekeivel együtt napi rendszerességgel az anyósánál tartózkodott, a gyermekeket reggel onnan vitték óvodába, iskolába és csak este mentek haza.

A férfi a gyermekekkel rendszeresen kiabált, ezért tartottak tőle, de a megalapozott gyanú szerint a két nő is durván viselkedett velük, nevelési eszközként napi szinten alkalmaztak lelki, fizikai erőszakot, ezért kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt ellenük nyomozás van folyamatban.

A vádlott ilyen körülmények között, "a mindennapi együttlétek folytán a közte és a két családnál nevelkedett kiskorúak között kialakult hatalmi kapcsolatot, a felügyeletére bízott sértettek kiszolgáltatottságát kihasználva összesen hat gyermek sérelmére követett el szexuális cselekményeket" - írták.

Az ügyészség a vádiratában az előkészítő ülésen történő beismerés esetére mértékes indítványt terjesztett elő a letartóztatásban lévő férfival szemben: halmazati büntetésül 16 év fegyházbüntetés, továbbá minden olyan foglalkozástól, tevékenységtől történő végleges hatályú eltiltás kiszabására tett indítványt vele szemben, amelynek keretében kiskorú nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, vagy tizennyolc év alattival egyéb hatalmi befolyási viszonyba kerülne - írták.

Az ügyészség annak megállapítására is indítványt tett a Veszprémi Törvényszéknek, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com