Vádat emeltek egy férfi ellen, aki több késszúrással megölte az édesapját

A Pest Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki több késszúrással megölte édesapját.A Pest Vármegyei Főügyészség azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy a Szentendréhez közeli településen élő férfi - a bűnügy vádlottja - tizennyolc éves korától édesapjával, a sértettel élt együtt.

A vádlott nem dolgozott, apja tartotta el, de a férfi és az apja közötti kapcsolat szeretetteljes volt - tették hozzá. A férfi és az apja 2024 áprilisában egy baráti társaságban együtt ünnepelték a sértett születésnapját.

Másnap, amikor a vádlott felébredt, magához vett egy közel 15 centiméter pengehosszúságú kést és a nappaliba ment, ahol több mint tíz alkalommal, közepes erővel nyakon és mellkason szúrta az apját, majd bejelentést tett a segélyhívón, hogy küldjenek segítséget. Az apa a kórházba szállítását követően elhunyt - írták.

A Pest Vármegyei Főügyészség a férfit emberölés bűntettével vádolja és vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozza. A vádlott bűnösségéről a Budapest Környéki Törvényszék fog dönteni - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com