Vádat emeltek egy férfi ellen, aki végzett az ismerősével

A Zala Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat egy nagykanizsai férfivel szemben, aki a saját lakásában szúrta le a gyermeke meglátogatására érkező ismerősét.A Zala Vármegyei Főügyészség azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a 60 éves, büntetlen előéletű vádlott és élettársa, valamint annak lánya két kiskorú gyermekével éltek együtt egy nagykanizsai lakásban.

A vádlott évekig elviselte, majd egyre rosszabbul tűrte, hogy a különböző apától származó két gyermeket a két férfi rendszeresen az ő otthonukban látogatja, emiatt eléggé feszült viszony alakult ki a vádlott és a két gyermek édesapja között.

Úgy folytatták a közleményt, hogy 2025. szeptember 12-én a délutáni órákban a kétéves gyermek édesanyja és édesapja közösen fesztiváloztak a városban, majd a kora esti órákban hazatértek a lakásba, ahol a vádlott is tartózkodott ittas állapotban.

A férfit meglátva a vádlott indulatos lett, a konyhába ment, ahol egy húsvillát és egy kést vett magához, amivel először a nő felé hadonászott, majd a 19 centiméteres pengehosszúságú késsel, a bal oldalán, mellkason szúrta a férfit. A sértett a szúrástól összeesett és életét vesztette, ezután a vádlott a konyhába ment, és kezében a késsel és a húsvillával leült, a nő pedig értesítette a mentőket. A Zala Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő férfivel szemben a Zalaegerszegi Törvényszéken - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com