Vádat emeltek egy fiatalkorú ellen, aki robbantással fenyegetett iskolákat

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt vádat emelt egy fiatalkorú férfi ellen, aki robbantással fenyegetett meg iskolákat - közölte a főügyészség helyettes sajtószóvivője az MTI-vel szerdán.Jogg Zsolt tájékoztatása szerint a vádlott, aki robbanószerkezetek elhelyezéséről írt e-maileket iskoláknak, a 2024/2025-ös tanévben egy tiszaújvárosi középiskola diákja volt. A fiatalkorú csak néhány napot járt iskolába, 2024 szeptemberének második felétől folyamatosan igazolatlanul hiányzott.

A tanuló televíziós hírműsorokból vett ötletből határozta el, hogy robbanószerkezetek elhelyezéséről fog üzeneteket küldeni saját iskolájának, tavaly január végén pedig meg is tette a fenyegetést. Az üzenet tartalma szerint a muszlimok elleni támadást kívánta megbosszulni társaival - olvasható a közleményben.

A középiskolában a rendőrség a katasztrófavédelemmel átvizsgálta az épületet, 555 diákot és 95 dolgozót hazaküldtek, robbanóanyagot, robbanószerkezetet azonban nem találtak. A vádlott tavaly januárban összesen 46 oktatási intézménynek küldte el a fenyegető e-mailt, 30 oktatási intézményben kiürítették az épületet, ami 2642 tanulót és 341 dolgozót érintett - közölte a helyettes sajtószóvivő.

Tudatta: az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést indítványozott, végrehajtását próbaidőre felfüggesztve, pártfogó felügyelet elrendelésével. Emellett külön magatartási szabályként előírta a fiatalkorúnak a pártfogó felügyelet által szervezett csoportos foglalkozáson való részvételt.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

http://ujhazak.com