Vádat emeltek egy idős férfi halálát okozó, a börtönbe bekiabáló nő ellen

Vádat emeltek egy budapesti nő ellen, aki megütött egy börtönnél, a nyílt utcán egy idős embert, mert az szóvá tette hangos bekiabálását; a 75 éves férfi később belehalt sérüléseibe - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint a 32 éves nő 2017. szeptember 11-én délután a Budapesti Fegyház és Börtön X. kerületi, Maglódi úti egyik objektumához ment, hogy az ott jogerős büntetését töltő volt élettársával kapcsolatba lépjen. A vádlott a járdáról kiabált be élettársának a büntetés-végrehajtási intézetbe, ekkor a közelben lakó és éppen arra járó sértett rászólt, hogy hagyja abba a hangoskodást. A nő először trágár szavakkal szidalmazni kezdte az idős férfit, majd odalépett hozzá és többször arcon, fejen ütötte.

    
A sértett a bántalmazás következtében a földre esett, a fejét beütötte az aszfaltba és elvesztette az eszméletét. A vádlott távozott a helyszínről. A férfit kórházba vitték, de a szakszerű orvosi ellátás ellenére a bántalmazás következtében elszenvedett súlyos fejsérülései miatt pár nappal később meghalt. A Fővárosi Főügyészség a nő ellen halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat, e bűncselekmény büntetési tételének felső határa - a nő többszörösen büntetett előéletére is figyelemmel - 12 év szabadságvesztés.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

http://ujhazak.com