Vádat emeltek egy idős férfit brutálisan bántalmazó testvérpár ellen

Életveszélyt okozó testi sértés és minősített rablás miatt vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy kiskunhalasi testvérpár ellen, aki otthonában rátört egy 85 éves férfira; az idős embert brutálisan bántalmazták, elvették a pénzét, majd életveszélyes sérülésekkel magára hagyták.A vádhatóság kedden azt közölte az MTI-vel: a vádirat szerint a két férfi - a büntetett előéletű fiatalabb testvér felvetése alapján - 2023. szeptember 22-én, kilátástalan anyagi helyzete megoldása érdekében elhatározta, hogy betör a közeli boltban kinézett idős, nehézkesen mozgó sértetthez.

Átmásztak a kerítésen, és áramszünetet okoztak a házban azzal, hogy a villanyórából kicsavarták a biztosítékokat. Ezután befeszítették a bejárati ajtót és bementek a házba.

A zajra felébredt a sértett, és kérdőre vonta őket. Erre a testvérek ököllel ütlegelni kezdték az idős férfit, aki elesett és beütötte a fejét a járólapba. Ezután az elkövetők letépték a sértett karján lévő gondosórát, elvették a telefonját, átkutatták a házat, a sértett pénztárcájából kivettek 400 ezer forintot, majd elmenekültek.

A bántalmazás következtében az idős ember súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét az időben érkezett orvosi ellátás és a kórházi gyógykezelés mentette meg.

A főügyészség a letartóztatásban lévő testvéreket életveszélyt okozó testi sértéssel és a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablással vádolja.

A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

http://ujhazak.com