Vádat emeltek egy józsefvárosi díler ellen

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 53 éves férfival szemben, aki éveken keresztül egy VIII. kerületi lakásból értékesítette a különböző kábítószereket a visszatérő vásárlói részére.A Fővárosi Főügyészség azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a vádirat szerint a vádlott legkésőbb 2018 nyarától különféle kábítószerekkel - köztük amfetaminnal (speed), MDMA-val (extasy), és GLB-vel (gina) kereskedett.
    

A vádlott a beszerzett kábítószert egy VIII. kerületi lakásban tárolta és előzetes egyeztetést követően, általában onnan értékesítette tovább vásárlói részére. A férfi a speedet, valamint az extasy-t grammonként, illetve tablettánkként 2000-3000 forintért értékesítette, a gina nevű szert pedig üvegenként 5000 forintért árulta. A dílerre 2022. június 17-én csaptak le a nyomozók, és a VIII. kerületi lakásban összesen csaknem 500 gramm speedet és ginát, és több mint 400 darab extasy tablettát találtak, továbbá a kábítószer-kereskedelemből származó mintegy 900 000 forint készpénzt is lefoglaltak.
    

A Fővárosi Főügyészség a férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetést, pénzbüntetést, valamint vagyonelkobzást is indítványoz - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

http://ujhazak.com