Vádat emeltek egy kábítószer hatása alatt vezető fiatallal szemben

Vádat emeltek egy 16 éves fiúval szemben, aki évek óta vezet személygépkocsit vezetői engedély nélkül, egyik utolsó ellenőrzése során pedig kiderült, kábítószert is fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült - tájékoztatta Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.Szanka Ferenc közölte, a fiatalkorú férfival szemben eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés, kábítószer-birtoklás és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emeltek vádat. A 16 éves fiú nem rendelkezik vezetői engedéllyel, a vádirat szerint azonban ennek ellenére vele szemben már több mint két éve kisebb közlekedési szabálysértések miatt rendszeresen eljár a rendőrség.


Legutóbb tavaly márciusában tiltotta el a bíróság egy évre a közúti járművezetéstől, de ez - ahogyan a korábbi szankciók - semmilyen visszatartó erővel nem bírt. A vádlottat az eltiltás hatálya alatt július 16-án és 17-én is igazoltatták Szegeden a rendőrök, mindkét esetben ugyanazt a személygépkocsit vezette. A második ellenőrzés során kiderült, hogy korábban kábítószert fogyasztott, és az autóból drog és annak fogyasztásához szükséges eszközök kerültek elő. Az igazoltatások és eljárások ellenére két nap múlva a vádlottat a rendőrök ismét igazoltatták autóvezetés közben - közölte a csoportvezető ügyész.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com