Vádat emeltek egy kábítószerdíler ellen, akit az FBI segítségével fogtak el

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyház- illetve pénzbüntetés kiszabását, valamint vagyonelkobzást indítványozott egy kábítószert áruló férfira, akit az amerikai hatóságokkal együttműködve fogtak el magyar nyomozók.A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hogy a 36 éves férfi 2021 és 2023 között kábítószerrel kereskedett, méghozzá közvetítőként: vevőként nagy tételben vásárolt, és azt azonnal el is adta, így nem tartott fenn árukészletet, hanem közvetlenül a vevőkhöz kézbesíttette a kábítószert.

A tranzakciókat az internet hagyományos keresőprogramjai által nem listázott, titkosított kapcsolatok sorából kiépített, és így vissza nem követhető, az úgynevezett darknet virtuális piacterein hajtotta végre.

A vádlott ebben az időszakban törvényes jövedelemmel nem rendelkezett, megélhetését az illegális tevékenységből bitcoinban befolyt, majd euróra átváltott bevételből fedezte - írták.

A férfi csaknem ezer kábítószer-adásvételt bonyolított, a megrendelések és a szállítások az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Szerbia, Ausztrália, Belgium, Svédország, Szaúd-Arábia, Olaszország, Anglia, Csehország, Franciaország, Németország, Ausztria, Írország, Észtország és Spanyolország területéről és területére történtek.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) felfigyelt a férfira, azonosította, majd az amerikai és magyar kibernyomozók együttműködve előkészítették az elkövető elfogását. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2024 júniusában csapott le a férfira.

A Fővárosi Főügyészség a férfit jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmével vádolta meg, vele szemben fegyház- és pénzbüntetés kiszabását, valamint 76 millió forint erejéig, köztük ingatlan tulajdoni hányadára nézve is vagyonelkobzást indítványoz - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com