Vádat emeltek egy lakótársait felgyújtó budapesti férfi ellen

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki 2020 májusában egy XIII. kerületi romos épületben a mellette alvó párt szándékosan felgyújtotta, és az egyik sértett belehalt sérüléseibe - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A vádirat szerint a gyanúsított a mellette alvó nőre és férfira - a nő miatt kialakult viszályuk miatt - szándékosan rárúgott egy fémdobozt, amiben benzin égett. A lángokra felébredő férfi a kezeivel próbálta eloltani a testén égő tüzet, miközben kimenekült az épületből, ahol összeesett.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A ráfröccsent égő benzincseppektől a matracon alvó élettársa egyik lába szintén lángra kapott. A nő pánikba esett, emiatt a gyorsan terjedő tűz, illetve füst ellenére az épületet nem tudta elhagyni, onnan végül az egyik szomszédos helyiségben lakó férfi menekítette ki.
    

A vádlott elmenekült a helyszínről, a tüzet egy arra közlekedő gépkocsi vezetője észlelte, ő hívott segítséget. A helyszínre érkező tűzoltók a tüzet eloltották, a sértetteket pedig a mentők kórházba szállították. A sértett férfi a testfelszínének mintegy 90-95 százalékára kiterjedő, súlyos égési sérüléseket szenvedett. A férfi élettársa könnyebb égési sérüléseket szenvedett, de a gyorsan tovaterjedő tűzre figyelemmel ő is életveszélyben volt - ismertette a főügyészség.
    

A Fővárosi Főügyészség az elkövetőt aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember, illetve védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com