Vádat emeltek egy magyar család tagjai ellen, akik egy gondokság alatt álló nőt is prostitúció kényszerítettek

Vádat emeltek egy magyar párral és a férfi anyjával szemben, akik belföldön és Ausztriában is több nőt - köztük egy cselekvőképességet korlátozó gondokság alatt állót is - prostitúcióra kényszerítettek - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.A vádirat szerint egy prostituáltként dolgozó nő és a tevékenységét felügyelő élettársa több kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt dolgoztatott szintén prostituáltként, egyik sértett esetén a férfi édesanyjának közreműködésével. A női vádlott 2018-ban egy svájci bárban megismerkedett egy akaratnyilvánítási képességében súlyos fokban korlátozott, cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondokság alatt álló magyar nővel, aki prostituáltként dolgozott. Bizalmi viszonyt alakított ki vele, és Magyarországra hívta. A sértett állapota a külső szemlélő számára is könnyen felismerhető volt - tette hozzá a főügyészség.
    

A közlemény szerint a női vádlott és élettársa, valamint a férfi édesanyja a sértettet irányításuk alá vonták, majd a prostitúciós tevékenységéből szerzett pénzből biztosították hosszabb távú megélhetésüket. Az áldozatot a férfi megfenyegette azzal, hogy ha nem vállalja az ilyen munkavégzést, akkor kisgyermekét és nagyapját bántalmazni fogják. A nő budapesti lakásokban és közterületeken kínált szexuális szolgáltatást, az ebből származó bevételét, illetve személyi okmányait és telefonját elvették. A sértett csak valamelyik elkövető kísérete mellett hagyhatta el a tartózkodási helyét - ismertette a főügyészség.
    

A család a sértettet 2019-ben kiutaztatta Ausztriába, ahol egy ottani bordélyházban dolgoztatták. A kizsákmányolt nő végül 2019 júliusában - amikor az őt egyébként folyamatosan felügyelő női vádlott átmenetileg távol volt - segítséget kért a bordélyház alkalmazottaitól, akik őt kimenekítették és értesítették a helyi hatóságokat is.
    

A vádiratnak része az is, hogy az élettársak másik két nőt is dolgoztattak prostituáltként, illetve a gondokság alá helyezett sértettet egy alkalmi férfi ismerőse 2019 januárjában egy vitát követően forró étolajjal leöntötte, és ezzel maradandó sérülést okozott neki - tudatta a főügyészség. A Fővárosi Főügyészség a párral és a férfi anyjával szemben a minősített eseti emberkereskedelem, üzletszerűen elkövetett kerítés, valamint kitartottság bűntette és a negyedik vádlott ellen maradandó fogyatékosságot okozó, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre  - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

http://ujhazak.com