Vádat emeltek egy nevelőszülő és férje ellen gyermekek bántalmazása miatt

Kiskorú veszélyeztetése és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy nevelőszülő és férje ellen, akiknek "nevelési módszerei" között a kukoricán és küszöbön térdepeltetés is szerepelt.A megyei főügyészség pénteki közleménye szerint a gyermekek, egy kislány és a bátyja 2018 nyarán három, illetve ötévesen került az egyik Zirc környéki faluban élő, hivatásos nevelőszülőként foglalkoztatott nőhöz és férjéhez. A házaspár többször is bántalmazta a gyermekeket, az 56 éves férfi a földre fektette és nadrágszíjjal, zsinórral verte őket, de előfordult, hogy kukoricán vagy a küszöbön kellett térdepelniük. A 48 éves felesége is nemegyszer bántalmazta a testvéreket, amikor sarokban állás közben a testüket ütötte.

   

Ezen túl az érzelmi, lelki bántalmazás is mindennapos fegyelmezési eszköz volt, amikor azzal fenyegették a kicsiket, hogy "kiverik belőlük az ördögöt", vagy a "rókalyukhoz kiviszik őket". Amikor a hatóságok előtt felmerült, hogy a pár bántalmazza a rájuk bízott gyermekeket, a sértettekkel együtt elrendelték a pszichológiai vizsgálatukat, ám a nevelőszülők azon csak többszöri halogatás után jelentek meg, és tiltakoztak a vizsgálat ellen.
    

A férfi azzal zsarolta a gyermekeket, hogy a "hazugságuknak" következménye lesz, és megtiltotta nekik, hogy egymással játszanak. A gyermekeket végül az illetékes kormányhivatal 2019 októberében másik nevelőszülőnél helyezte el. Az ügyészség a vádiratában a párral szemben börtönbüntetés kiszabására és a kiskorúak nevelésével, felügyeletével, gondozásával összefüggő bármely foglalkozástól való végleges eltiltásra tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com